2012. december 28., péntek

Feeling ~

Hangulat nap


Nem írok sokat, inkább csak megosztok egy zenét, ami épp osztja a hangulatom.
Sétálni is voltam ma már, nem igen tudok mihez kezdeni...
Magamban megbeszéltem M-mel, hogy szemétség volt ahogy elintézett, kicsit hallgattam Alvin és a Mókusokat is. Hiszen Ő volt az én Mókusom... de ma már nem létezik... bár azt hiszem a szívemben ő mindig is egy Mókus marad.. Hm... Na igen, jó napom van ma is :):
Nem is tudom. Talán majd leírom mi zajlik le bennem, hátha úgy egyszerűbb :)



2012. december 27., csütörtök

TÁMADÁS...


Felejtsétek el, hogy létezem. Vagy már meg is tettétek?!


Na mint azt feljebb is olvashatjátok, nem vagyok a toppon hangulatilag. Hirtelen ismételten minden annyira zavaros, hogy nem tudom kire, mire számíthatok a jövőt illetőleg. Rájövök hogy de igenis félek az emberektől, utálom őket, és nem merek már senkiben sem megbízni. Lehet, hogy javarészt ezt most csak a szerelmi állapotom okozza, de tudom hogy jogos. Annyi mindent éltem meg, amit nem kellett volna, és már nem tudom hogyan tovább. Egyik pillanatban úgy érzem, IGEN EZ AZ, MENNI FOG! , a másikban meg a temetésemen agyalok. Normális ez ? Jó, hogy nem ,de könyörgöm, élvezik az emberek, hogy tönkre tehetnek?
Egy kibaszott 7, és 18 éves leszek. Nem hinném hogy így akarom ezt megélni. Változást szeretnék, fogjuk rá, elkezdődött, de nem elég, hogy tegyük fel, történik 10ből 2 jó dolog, a további 8 meg szar. Én rontanám el a dolgokat? Hol? Mikor? Mivel? Miért?
A baráti körömet szeretném, ahol nem hagynak minden hétvégén unatkozni, akikkel megértem magam, elszakadni ettől a paraszt Mtől... hogy hagyjon békén Großböhla is ... a eltűnnék és megdöglenék, észre se vennék, utána meg jönne a nagy bömbölés. Miért így működnek az emberek? Ő is miért szórakozik velem? Jól van, hogy nem a miérteket kellene keresnem , de ha egyszerűen minden csak úgy van, mintha totál felesleges lennék, mit tegyek?
Le van az egész szarva... nem érdekel már senkit, csak engem. Elfelejtette mindenki, azt hiszik hogy " Alles Easy" azt jól van. Persze... Easy Mobisi... nem hiszek már benne. Bánom azt a fesztivált , mint ND15. Bár ne történ volna meg! Még most is a legjobb barátom lennél, olyan egyszerű.
Tanultam az esetből, az egyszer biztos... Soha többet nem bízok így senkiben. Elég, ha megtartom a 3 lépés távolságot...

Hihetetlen ám. Ez a 7 nap is... rá gondolok és sírva tudnék fakadni. Azt hiszem, nem akarom hogy szülinap legyen. Mindenki oda fog jönni, képmutatóan figyelni rám, Boldog szülinapot kívánni, ajándékokat venni, csak azért , hogy megmutassák, ők azok, akik. Nem akarok, félek, elegem van! ha meglenne már a kocsim, arra a napra eltűnnék, hogy senki se találjon meg :'( Ne csak egyetlen egy napon szeressenek az emberek, könyörgöm... Undorítónak tartom... Persze, hogy van egy kettő ember akik nem , és tudom róluk, pl Stefanie szívből, és nem kényszerből csinálja a tortát. De akkor ott a szülinapi parti, amit csinálni akarnak nekem. Imádom a partikat, látom előre, hogy nem lesz rossz, de a tudat, hogy csak mert szülinap...

ott a tény is, hogy Ők beülnek valamelyikük kocsijába, engem meg itt hagynak a faszba, s jól érzik magukat valami bulin. Faintos képeket feltesznek mondjuk Facebookra, és én örömteljesen pillantgathatom hogy miből hagytak ki! Kurvajó, hurrá, ennél faszább érzés nem is lehetne ;)
Biztos érti aki olvas, mire gondolok. Nem kell nekem ez a hepáré, és C-t sem akarom meglátni a szülinapomon. Talám Matzit se kéne, kitudja. Egyszerűen csak... belefáradtam a játékokba... fáradt vagyok, nem bírom, elegem van. Újra akarok mindent kezdeni, de csak a megfelelő emberekkel.. Megköszönném...
Csak ne bántana a kedvességük.

Na rohanok... csupán befejeztem egy tegnap elkezdett bejegyzést.. úgyhogy ma ezzel együtt 2 bejegyzést olvashattok. Egészségedre, ha elolvastad :)

Oyasumi Nasai ~

Senki a semmiben, Hisshino no fuuten


Őrült elme


Olyan pontra jutottam, hogy nem tudom mit érzek. nem tudom kikben bízhatok, nem tudom, mikor támadnak hátba legközelebb ,csak azt, h bármelyik pillanatban. Olyan totális zavart sikerült M-nek előidéznie bennem ezalatt a ....1, 2, 3..5! Hónap alatt, hogy jobban félek, mint valaha. Nem szoktam régen sem megbízni, senkiben. 2x tettem meg igazán ebben az elmúlt 2 évben, és JÓL RÁBASZTAM! Hát ennyi? Miért tudtam, hogy nem kellene szerelmesnek lennem?
Azért, mert rólam van szó, és abból nem sülhet ki semmi jó.
Hol tartok most? Ott, hogy az elején minden rendben volt. Szeretett, hülyéskedtünk, elvoltunk... aztán ahogy ment az idő, folyamatosan leközölte hogy ő nem kész erre a kapcsolatra. Oké, persze hogy mindig kiakadtam, mi mást tehettem volna?! Csak tudnám, hogy miért mindig akkor közeledett, amikor közölte hogy nem akar semmit. és szerinte ez ÍGY egy barátság. Lófaszt. Szép lassan bunkó lett, más lánnyal ment amerre látott... Jah. Hogy felejthetném? Már nem is érdekel , ha mással lóg ( hazudni is nehéz ám, de jobb elhitetni magammal) csak egyszerűen a tudat, hogy valaki így semmibe vesz. Oké lenne ha egyszerűen csak úgy, de vegyük már mellé, hogy amint C ide költözött, ő ment hozzá, engem meg kihagytak mindenből. Egyszerűen leszartok! Miért is ne... régen éreztem, hogy értéktelen vagyok. jelenleg nem, csak nem tudom hova tenni. Mit érez Ő ? Eszébe jutok? Gondol néha arra, mekkora kihasználást érzek miatta? Felfogja -e egyáltalán, hogy egyszerűen eldobott, mint egy megunt játékbabát? Vagy csak le se szarja a dolgot?
És én? Persze, hogy napi szinten eszembe jut, hogy kihasznált, játszott, jól érezte magát, tovább lépett. Pofátlanság...nem is értem, mire jó az ilyen. Baszdmeg, ha nem akarsz semmit, ne közeledj, ilyen egyszerű..... Én ha nem akarok valakitől semmit, egyszerűen vissza se írok , nem hogy elhívom minden felé jól érezni magunkat.
Azt mondom, hogy ez valami elsietett dolog volt. A szitu úgy néz ki, hogy egy 'x' dolog után megbeszéltük, ez a kapcsolat túl korai lenne, ismerjük egymást meg előbb. Akkor még persze én sem éreztem úgy nagyon semmi komolyat, hisz alig pár hete kezdtem anno kijárkálni az emberek közé.
A 'Terv' úgy volt, várunk, aztán majdcsak együtt leszünk. Aha, és ami lett belőle az az, hogy én miatta csak még jobban belé szerettem, fokozatosan, ő meg távolodott.
Azt gondolom, h csak kíváncsi lehetett a legelején... tudjátok, elsőre minden érdekes! majd megunod, és mint egy idióta kisgyerek , eldobod, mert találtál valami újat.
Köszönöm is neked, kedves M-t hogy ilyen állapotra rángattál, mert ilyen komolyan még senkinek sem sikerült. Őszintén mondom, hogy légy büszke magadra, és örülj, hogy erőm sincs bemosni egy nagyot :) Majd eljutok arra a pontra, ahol úgy látom te sem érsz többet a többi embernél. A gond az, hogy még mindig csak a belső értékeidet látom, és tudom előre helyezni..
Majd lesz másképp...
Ebből kifolyólag szarul vagyok, depressziós minden nap, két út között kóválygok; vagy őt várom, hátha, vagy valaki mást egyszer majd, akinek többet jelenthetek.
Szar, hogy eddig mindenki ilyen egyszerűen eldobott magától, vagy kicsinált idegileg XD Kurvajó érzés, és még jobb, hogy akiket sok idő után először barátaimnak mondhatok, megint elveszítem őket... nem tudom már hova tenni, hogy miért ér ennyi faszság. Az egyik otthagy egy másikért, a másik kicsinálja az idegrendszeremet, a harmadik kihasznál és jót játszik velem. Leszbikus legyek, vagy mivan bazdmeg?! Viccnek is rossz. Elmegyek Apácának azt jólvan. Pff.
Kiábrándítanak az emberek. Nem tom, ha valakit én is kiábrándítottam, jelezze felém, bár kötve hiszem hogy bármit is csináltam volna.
Könnyű lenne egy téglára írni amit érzek, majd pofán dobni vele téged, hogy érezd mennyire súlyosak a tetteid :)

Feszült vagyok^^ Lehet, nem a legjobb időpont blog írásra XD

Jobb ha megyek... másokra is gondolok...de tudjátok mit? Akit szeretek, mindig távol van. és nem igaz, hogy a távolság összehozza az embereket... Akit tudnék is szeretni, és viszont szeretne - sincs a közelemben. Gratulálok istenkém, hogy ilyen faszán alakítgatod az életem (Y). Remélem jókat röhögsz xĐ Én kínomba már azt teszem.Ch.

Na... kellemes Karácsony másnapját emberkék :D
Tschüss!

2012. december 26., szerda

HALLO!


Wenn alles mehr als wie scheiß, aber trotzdem wunderbar!


Hülye egy cím, tudom jól. Fordítsam? ha minden több mint szar, mégis csodálatos. Mit is értek ez alatt? Hehe, ez egy érdekes dolog. Megint ezer éve nem írtam (pár hete..xĐ ) , és annak is oka van, hogy most írni tudok ; KARÁCSONY
Nem tudom eldönteni, hogy írjak e egy kilométer hosszú bejegyzést, vagy netán többet, hogy ne legyen lyan zavaros, mert sok minden történt - természetesen.De ha már a karácsonyt leírtam, elmondom hogyan zajlott, illetve inkább csak körbeírom. Hihi.
Szóval tudni kell, hogy általában gyűlölöm a sajt karácsonyomat. nem részletezem, de sosem , egyszer sem volt olyan, aminek én örültem volna ezen a 2-3 napon. Inkább mások örömeinek örültem, pl. testvéreim ahogy viháncolnak, mikor bontogatják a csomagokat ( amiket én jó anyámmal órákon át csomagoltam, ilyenkor 3 másodpercet jelent nekik szétszedni XD )... A Fa már állt pár napja, a csomagokat kitettük. Anyám nem mondta meg mit kapok, ami KISSÉ aggasztott, hiszen sose találta el minek örülnék, vagy volt, hogy semmi ötlete sem maradt rám. Mindösszesen annyit mondott, hogy a többiek 4-5-6 ajándékot kapnak, én kettőt ( Az egyiket tudtam, egy 2 méteres matzi Plüss, amit én akartam :$ ) , de  másiktól féltem, h az vajon mi a fene lesz. Öcsém segített őrt állni amíg a csomagokkal szenvedtünk, majd kitettük mindet a fa alá. Néztem az ajándékokon lévő neveket... mindegyik majdnem 4-5 x szerepelt, vagyis egy egy név. Én láttam a Matzim, meg egy csomagot amin a nevem van. Tipikus SEGÍTSÉG MERT FOGALMAM NINCS MI LEHET BENNE ÉS AZONNAL KIAKAROM BONTANI! XD Öcsém megemelte, közölte h valami nagyon nehéz, mert húzza le a súly a kezét. Höhö. Mondom ; "Biztos öntött vas' XD...
Valamikor hajnali 1:45 -kor felébredtek a gyerekek xD Ezek ŐK. Tépték a dolgokat. Soroljam ki mit kapott ?
Frax: Eszméletlen jó, fullos elektromos gitár, amin beépített dolgok vannak, meg valami Android Tabletet, Jó minőségű mikrofont, és dettó egy matzit mint én xDD Meg még volt egy valami asszem de nem ugrik be.
Fred: Na ez érdekes volt, ő is több mindent kapott, pl valami PS2 videójátékot vagy mi az istent, amit éjjel nappal nyomat, de ami odabasz, az egy full dob- készlet O_O .......
Francoise: Ő is kapott egy androidos tabletet, de az jobb fajta, kamerás is, meg minden féle szerepel benne. kapott Hannah Monthana-s ágyneműt XD (Gyűlölöm.........)  egy rakás csecsebecsét, meg nem tom, de volt még valami nagyon jó. Később megemlítem ha eszembejut :$- ja ,igen , kapott még interaktí naplót! :P Az is érdekes, mondani kell neki valami kódot, és csakakkornyitódik ki XD És természetesen alig akarja elfogadni XD " das Passwort ist fasch!" Mondja folyton, akárcsak  Vikié XD
Fanni: a Másik Android Tabletes emberünk XD Az is éjjel nappal csak facebook, játék, Youtube, minden anyám tyúkja xDD De ami fontosabb, h kapott egy CSELLÓT !  Nagyon örül neki, és személy szerint én is, hogy folytatja tovább a csellózást, hiszen tehetsége van hozzá! =) no, meg persze ő is kapott egy ilyen naplót, amiben mindenféle izé funkció van, ami nekem magas, meg nem az én vilgom :P :) Ja, meg kapott még ilyen Zombie babát, ez valami új őrület ...xD
Viki: Necces, nem igen ugrik be, de ha jól tudom, szintén kapott PS2 játékot, és nem kell félteni, éjjel nappal azzal lóg xDDD Kapott valami nagyon érdekes tömör baba faházat, tipikusan a nem kínai szar tipust, akkor még valami édes kis kutyát, ilyen interaktívat, amit sétáltatni is tud. Szerintem nagyon Cukkancs :3 És akkor a harmadik emberünk is egyben Viki, aki a Naplót kapta, ezt az interaktív hangraműködőset :P Ja, és ő is kapott Zombie babát XD!
Kevin: GITÁR! A gitár utánpótlás, nagyon örült neki. kapott még ilyen helikoptert, ami kajak felrepül az égbeXD Szívinfarktus kerget tőle, tök jó! meg ő is kapott PS2-ős videójátékot. Am ha hibásan írom, szóljatok rám xD....Ő is kapott még asszem 2 dolgot de vhogy egyáltalán nem jut eszembe T_T
Jeni: Eredetileg ő akart Zombis babát, tehát azt megkapta. kapott valami kicsit extrémebb PS2 videójátékot mint a többiek, kapott interaktív Naplót, ős is kért egy Gitárt ;-) Akkor még valami Philip Póni cvagy mi az isten XD Nem tom miaz, csak visítozott érte . xD Meg ilyesmiket.
Flórián: A drágaságom, kapott egy gyerek dobot, de igazi hangszerboltból tehát tényleg egy jófajta dob, nem egy szar műanyag,és esküszöm látni kéne, hogyan játszik *-* Kapott természetesen PS2 videójátékot, mert miért ne XD Éjjel nappal nyomatja a Máriót, már rá kell szólnom, ez lassan beteges lesz xĐ Juj, meg valami böhömnagy autót, mint játékot, azon is csak lestem XD
Fortuna: Maradjunk annyiban, hogy közel 10 darab valami nagyméretű HELLO KITTY-s cuccot kapott xD Nem fogom felsorolni, rengeteg, és nem fognak eszembe jutni xD Ugye milyen jó a kicsiknek :D

Én meg bontom ki az ajándékom- félve, hát nem valami elektronikai cucc? Nézem a dobozt ; LAPTOP BASZKI!!!!!!! (kérdés felmerült bennem ; vajon használt, túl szép hogy igaz legyen XDDDD) És basszus, nem, vadonat-új , MSI laptop 4 GB (!) Ram, LED panelje van,spórol az árammal, bluetooth, wifi, HDMI,
De amit imádok az a TV minőségű kamerája XD HD Webcam ;-) És sorolhatnám, mestermű, ennél jobb ajándékot nem is kaphattam volna soha :P Asszem csak visítoztam XD Igaz, rá kellett írnom Matz-re, van e telepítő CD-je, mert azt valahogy kihagyták- és ez is szült fura dolgokat, de szerencsére Jeroen megodotta :-) Úgyhogy most filmeket töltök ( Imádom a Filmeket :3 )---->
Szal most gyorsan reklámozok is egyet,
I, Robot - Én, a Robot - Ich, Robot
 MINDENKINEK LÁTNIA KELL! legyűrte az első helyezett  EQUILIBRIUMOT nálam, pedig az volt az istenített filmem. Most ez, és később teszek is fel épet , vagy talán lejjebb ;-)

Nos, ez volt a karácsonyi dolog. Persze ezen a napon még valahogy elcipeltek a jóöreg szomszédaim TEMPLOMBA XD Rühellem, ki nem állhatom a templomokat, nem vagyok én egy ilyen isten tisztelő álszent majom, aki képmutatás miatt beül fagyoskodni meg unatkozni vmi ijesztő izébe.  xD De megtettem ,mert rábeszéltek, és meg mert ez egy Német templom, talán kevésbbé csalódok mint oda haza. Bár az igazi ok az volt, h mentem, hogy ott volt Ő is. Igaz, rég el kellene felejtenem. Kihasznált, jó játék lehettem, de látni akkor is öröm az z-űrben :) És csak hogy ne legyen olyan hamiska kép, mégélveztem is XD a pap alig pofázott 10 percet, énekeltünk, meg színelőadás volt, és az nagyon tetszett is! Meg az Éneklés is. Nem volt rossz. és mikor kijöttünk, mindenki mindenkivel kezet fogott, Kellemes Ünnepeket kívántak , még én is kaptam egy ölelést a nagy Ő bátyjától XD De az mégsem a 'nagy Ő' hehe :D XD Jólvan, befejeztem. Elég nagyot csalódtam benne is, igyekszem elfelejteni :-)
Ez után még
elhívott a haverja a Klubba. Helyi kis klubb-ház, mindenféle van ott, de főleg szép emlékek tőle, így mindig furcsa  oda menni... Jero felvitt kocsival, a buli unalmas volt, a C betűs csaj meg csak tette a fejét, hogy szar kedve van így meg úgy, és hogy Ő rá figyeljen. Mindegy is már. Akkor figyeljen rá... Táncoltam, ittam valamit, le nem részegedtem- nyugalom, azért én is észnél vagyok. De olyan kurva szar kedvem lett...
Azt hiszem egyszer szólt hozzám ez idő alatt. Az is mikor kirohantam pisilni xĐ  valahogy ő is mindig akkor megy ki, és idegesít is. Aztán visszafele szólt valamit. Végén, mikor az a csaj is lelépett végre (még aznap dolgoznia kell...sajnálom amúgy, tényleg sokat dolgozik) Feladtam, olyan szar kedvem volt. Elhagytam a tőle kapott telefon egy darabját, nem tom hogyan, bosszant is. Inkább az előszoba szerűségbe leültem azt hagytam magam a francba. Ő meg csak odaül, kérdezni akarta mi a baj. Nem mondhatom meg, hisz van itt még sok minden, de legszívesebben beszélnék vele újra, csak hogy minden olyan legyen mint Augusztus elején :')
 Végülis eltereltem a témát... fél 4 -ig voltunk, aztán Anna hazakísért. Pedig ott aludtam volna baszd ._. Alig bírtam járni ezmeg ott pattogott, azt hittem agyfaszt kapok tőle >_> Pedig maradt volna Ő is, és eltudtam volna mondani, milyen kevés az az idő amit Ő gondol :'( Hogy aztán majd boldog lehet, nem leszek, és élheti a játékát. Nagyon kár érte...Én tényleg szeretem, és ez az, ami olyan szerelem volt, ami valóságos is... 2x bíztam meg valakikben igazán. Mindkétszer jól rábasztam! Köszönöm is nektek. Ha lehetne, visszafordítanék egy két dolgot...
18 leszek... van még pár napom. ...
Itt az idő, hogy megfontoltabb lépéseket tegyek. nem megy ez így tovább, és elvesztem a bizalmamat az emberek felé. Félek tőlük , lassan. Naja...Hmh.
Szerintem túl sokat írtam, a franc se fogja elolvasni... nem is lényeges XD
Következő bejegyzésem valamivel érdekesebb lesz, mert lelkileg tárok fel ezt azt- persze zártan, nincs sok közötök hozzá xD De Kiírni mégis egyszerűbb, mint már depresszióba esni, nem de? :)

Mutizok egy képet a filmről, amit fentebb említettem, és majd valamikor talán írok is pár sort róla X3




Ő volna a Robot, akit úgy imádok ebből a filmből. Nagyon elgondolkodtató arról,miket is teremtünk mi emberek, és igen, egy nap miért ne tudna  egy rendszer önmagáról gondolkozni.... Sosem tudhatjuk,miket teremtünk, én hiszem , hogy ha a technológia odáig fajul, igenis képes lesz magát irányítani a technológia. :-)
ettől függetlenül akarhat jót is, rosszat is. Mindegy. Ez a falat kis Robot pofi, Sunny beásta magát a szívembe rendesen xĐ x3 Nagyon megszerettem, és tényleg érdemes elgondolkodni rajta. az embert csakis az emberektől kell megvédeni, sose feledjétek. :)

Nos, akkor még mindenkinek kellemes estét, utólagos Ünnepeket, meg ilyesmiket ;)

hehe :)

2012. november 22., csütörtök


Elveszve, rátalálva



Elcseszett napok..



Hajj. Nem igazán tudom mivel kezdjem ezt a bejegyzést. Minden iszonyat nehéz, problémát probléma követ, én meg már azt sem tudom hogy hol a fejem, fiú vagyok e vagy lány?!
Napersze nem szó szerint. Illetve nem is igen részletezem, hogy miért... De a kérdésem akkor sem tágít, hogy egy emberi érzés ,öröm , miért volna abnormális..? Azt hiszem nem tettem semmit, csupán örültem valakinek, de azt szívből tettem, a vége mégis az lett, hogy kijelentette : Ez idegesítő. Köszönöm szépen, szarul esett. Amit tehetek, az annyi, hogy elfelejtem az egészet, és túlteszem magam rajta.. Kár, hogy az én szívem nem enged ilyen egyszerűen. Azt hittem, ha majd győzni hagyom, és lehangolódom, annyiban marad, és kevésbé fog fájni, de ez egyáltalán nem igaz... Úgy értem, én csak örültem neki, hát akkor majd nem örülök, és elkerülöm a francba, nekem ilyen játékokra nincs szükségem. Nem írok, nem keresem, nem kommunikálok, evidens, hogy ő sem. Elegem van már abból, hogy mindig mindenkiért nekem kell hajtani..:) Én ezt befejezem... Majd ha valakinek tényleg úgy számítok, keresni fog, s nem csak akkor ha kell valami. Ugye?
Ugye milyen jól hangoznak így ezek a mondatok? Kár, hogy 5 percig szánja így el magát az ember, aztán PAFF-BUMM , újra az egész mint egy ördögi kör. Pillanatnyilag nem hajt a szarkedv, inkább csak szomorúság, vagy minek is nevezhetném...
Nem volt tisztességes lépés, sem azt megkérdezni, mit teszek ha lesz valakije...haragszom. Sosem néztem volna ki belőle, de igazából azt sem, h ez eddig fajulhat. Kár az egészért, ha lehetne mindent visszacsinálnék az AZELŐTTI napra, és igenis másképp folytatnám...
Habár akkor jól éreztem magam, ennyit nem ér meg az egész és kész...

Másvalamiről... A. kórházban van, az is stresszel, kitudja mi lehet, mi jöhet még? Én is nem rég szabadultam onnan, tudom h nyomasztó egy hely, és senkinek sem kívánnám. Magamról tudom, h egyszer mindig is be akartam kerülni, tudni h milyen érzés, mit csinálnak egy kórházban...de bevallom, bár ne lett volna az sem :S ... Lényegében most a legjobbakban reménykedem, mi mást tehetnék, nem ? Ha valami baja lesz A.-nak, sok ember fog tönkremenni, és én sem bírnám már idegekkel... valahol kell lennie egy határnak ! EGY HATÁRNAK, AHOL EZ A SOK SZAR MEGSZŰNIK! Nem akarom ezt így tovább folytatni, és azonnali változást akarok... ez sok még nekem is...

Iskola? Fogjuk rá, hogy Axellel beszéltem a suliról. Tudni kell hogy nem tanulok kb semmit, mivel az idegen nyelv kurvára elvette a kedvem az egésztől >_> .... De... a jövő oda, ha nem mozdulok és feszegetem tovább a határokat, így muszáj lesz belehúzni... De nehéz, egyszerűen nehéz minden, és tudom, nem ezt kellene hajtogatni, hanem nekiállni és elkezdeni , és máris lennék valahol. Csak egyszerűen kibírhatatlan hogy minden oldalról támadtok.Támadnak. Nem mindenki, de az az egy két valaki bőven elég... Rosszabb, hogy olyan, aki így is kurvajól tudja ,hogy mi megy nálam, mégis rátesz 800 lapáttal a gondra.

Sebaj... Semmi rosszat nem kívánok, csak annyit, hogy aki nekem rosszat tett, ugyan azt kapja vissza... kölcsön kenyér visszajár.. Mondjuk én más fájdalmától boldog 100% hogy  nem leszek XD Úgyhogy hagyjuk ennyiben... talán egyszer eljön az az idő is amikor helyre kerülnek a dolgok..

Legyen az család, suli, szerelem, barátok, élet, stb..

Most épp zenét hallgatok, egyébként. Változott az ízlés is, ami másnak talán ficam, de engem lenyugtat XD Szóval... akkor linkelek valami mixelt cuccost :)





Szerintem nem rossz, főleg Dubstep, nameg ez itt Knife Party... az ilyesféle dolgokból nekem pont ezek jönnek be, habár a Rock és Metál, PunkRock örökké tart, halhatatlan, de néha ilyen is kell :) Ez akkor jó, ha fejben elkell morzsolnod mindent ^q^ Nyuhu.

Hallgassátok egészséggel :D De csak üvöltve jó, én mondom :)

Sok a dolgom, még ma is, hulla vagyok, szeretnék csak zenét hallgatni, könyvet olvasni, amit az én drága jó Nee-chanom-tól kaptam ! <3 És nagyon de nagyon köszönöm, épp hogy szükségem van rá! :'( ..
Telón is lógnék még, Asphalt4 Race : Elite Race - nevű játékkal XD Oda vagyok érte meg vissza
... Akkor ma főztem is, sütöttem is, takarítottam is XD Mi kell még? Hahaha :) De valahol nem bánom, legalább van mi elvonja a figyelmem >.<

Viszont most rohanok tovább.. ez valami kisebb bejegyzésnek nem mondható, deee... ez van xD Ha elolvasod, egészségedre :) XD
Na... jó olvasást^^

Easy~ 

2012. november 17., szombat


Such a Lonely Day...


Mit is tehetnék?


Azt hiszem , tele van a tököm az emberekkel. Mindenki lohol a maga dolgai után, mindenki magával foglalkozik...ami nem is volna baj...de miért úgy, hogy az másnak is fáj? Ezen felül azt hiszem, hogy ez NEM a te dolgod már rég, vagy az, hogy velem mi van . S nem is másé... az én dolgom. Rájöttem , hogy aki régen voltam, nem én voltam :) Nem mertem se kibontakozni, se az emberek szemébe nézni. Féltem talán mindentől amitől csak lehet, felépítettem egy kibaszott álomvilágot, folyton csak reménykedtem valami csodában, vagy akár ezoterikus jelben, tudja a fene, hogy még miben. Őszinte legyek? Sok mindent megbántam...
A minap eltévedtem egy blogba, ismételten. Annyira felbosszant amiket olvasok, hogy az eszméletlen. Kihasználásra utaló mondatok, szemétségek.
Érdekes, én úgy vélem, hogy az előző kapcsolatomban nem tettem semmi olyat, ami árthat bárkinek is. Igyekeztem megadni mindent, amit az ember ekkora távból meg tud adni, de ami a legfontosabb, őszintén szerettem. Múlt idő, soha sem tenném meg még egyszer ezt a kört. Azt gondolom h mindennek van egy határa, és ebben a dologban sok határ át lett lépve. Nem tagadom, voltak tényezők, amik még ráadásul nehezítettek is mindent, de ha az ember akar, úgy lesz túl a dolgokon, mint ahogy én voltam , ha ő valami rosszat ártott nekem. Sírtam eleget... abból álltak a napjaim, nemde? Azt gondolom h ez egy jó lecke volt számomra. :) Szerettem, tettem, amit csak tudtam,de főként tanultam. Soha többet nem akarok senkiért sem sírni. Annak vége, s eddig mint ő érte sem fogok többet elmenni.

Igaz, hogy jelenleg hasonló szituációban vagyok... vagyis hogy küzdök valakiért, akivel sok minden történt. Úgyértem köztünk ,elég sokáig elmentünk, de a tény, hogy nála ez nem 100% kiakaszt, főleg , hogy nagyon megszerettem . Nem mondok semmit, mert úgy istenigazából senkinek semmi köze hozzá, de valahol könnyebb ha az ember kiírja magából a dolgokat... A gond ott van, hogy ő is ,mint mindenki más, az elején nagyon érdeklődött... életem legszebb időszaka volt ez a nyár, amit igen is ő adott :)... Jó lenne megérteni,mi miatt nem megy tovább,de nehéz. Tudjátok? Egyik pillanatban semmi... a másikban pedig mélyen a szemedbe néz,fogja az arcod, és nem tudod hova tenni a dolgot... Nos igen.Nehéz,mint minden.

De valljuk be! Nincs élet nehézségek nélkül, és az én életem egyik alapja :D Fel nem tudom fogni, mi az oka h ennyi szarságot kell megélnem. Se család terén, se sehogy. Olyan pocsék minden... leírhatnám, hogy tényleg az elejétől, visszamenőleg lassan 18 évvel, minden csak szar volt. De könnyebb nem lesz, és ha jót akarok magamnak, felejtenem kell, s igen, ez sem lenne gond, ha nem jönne mindig újra valami probléma ami előhozza a régieket...Hát igen.

Van még valami fontos .... Az előző kapcsolattal kapcsolatban. NEM azért vetettem neki véget, mert valamit  valami kártya által meg akartam előzni, ellent mondani. Azért vetettem véget, mert elegem lett. Kiszerettem, nem bírtam tovább, betelt a pohár, sok lett. Az ég adta világon semmi köze ehhez ezotériának, semmilyen blabla.Csak egyszerűen én is ember vagyok, és úgy vélem volt egy idő amíg ez még jól ment, amíg boldog voltam, szép volt, de ott vége lett. Nem kell keresni a miérteket, h miért tiltottam, miért léptem így le, nem azért kellett h 18 éves kor előtt bármi is legyen, hiszen ha kedvem úgy tartja összeállok valakivel, nemde??! Egyszerűen így alakult, és jobbnak láttam ha minden kötél szakad. Így neki is egyszerűbb letenni mindent. Én csupán annyit kértem, hogy amit eddig adtam, ne hagyja veszni, menjen tovább, ne essen vissza a gödörbe. Ha ezt betartja, az egy nagyon szép dolog, de engem többé senki se várjon :) Talán egyszer , valamikor a jövőben még találkozunk, de már csak mint barátok.

Rólam annyit, hogy bár változtam, ez nem kényszeredett másnak megfelelni akaró akármi. JÓL érzem magam , soha nem éreztem magam jobban.Nincs szükségem semmilyen álcára, nem akarok senkinek sem megfelelni, csak magamért élek, és ha valakinek valami nem tetszik : LESZAROM!

Én életem, én élem , én cseszem el, én teszem széppé, és egy nap majd én emlékszem vissza, hogy milyen szép is volt minden :)

Érzelmileg meg taccson vagyok , ugyan úgy. Szeretnék ma egy jót bulizni végre, de valahogy érzem hogy más lesz mint amire számítanék....kár, de reménykedni azért még csak szabad! :) XD

Szép napot mindenkinek! ^^  

És egy jó barátnak is köszönet, hogy ismét kitart mellettem :) Névszerint Shin,
És azt hiszem hogy........ SOHA TÖBBÉ NEM ESEK BELE ABBA A HIBÁBA, HOGY A LEGJOBB BARÁTAIMAT MÁS MIATT ELTASZÍTSAM!
 Nyilvánosan is bocsánat mindenkitől , aki ebből kapott...

Peace van emberek... vagyis... ez már nem aktív...Mókusom másra tanított :

EASY , ES IST EASY MOBISI! ;) 

2012. november 15., csütörtök


HELLÓ VILÁG!


Avagy most mi is van ?


Hát... elég sok kihagyás után ismét itt vagyok. Emlékeztek, mikor úgy éreztem, valami változás fog történni?
Az embernek fogalma sincs sokszor, hogy miért érez dolgokat. Egyszerűen csak érzi őket. Az én megérzéseim általában mindig bejönnek... ahogy ezúttal is megtörtént. A Világ egy egészen másik pontján élek, de hozzátenném : ÉLEK. Egy életet, ami az enyém, és nem csak valami labilis álom. Igaz, hogy másik nyelvet kell tanulni, nehézségek az iskolával szintén nem maradhatnak ki, de cserébe sok új szónak megismertem a fogalmát, és azt hiszem egy egészen más emberré sikerült változnom ebben a fél évben . :)

Ez alatt értem a külsőt is, meg a belsőt is. Leszarom, hogy milyen értékeim voltak, ki mit mondd. Sokkal teljesebb életet élek, bevallom, nagyon de nagyon szerelmes vagyok ...szenvedek sokat, ahogyan mindig is, de fel is találom magam, ahogyan az mindig is volt ;) Megismertem az itteni embereket, tudom mi a barátság, milyen mikor becsapottnak érzed magad... egyszerűen olyan temérdek dolog történt velem, h nem igaz.

A nyaram egyébként hihetetlenül jó volt! Ennél jobb nyaram soha az életben nem volt :) A Suli itt később kezdi a nyarat, természetesen. Augusztus elején talán a legjobb barátommal, Matzeval ,és haverjával Jörggel (ő tőlünk külön jött, vagyis a saját kocsijával,mi meg ketten ) látogattunk Olganitzba , a Nachtdigital ( ND15 ) nevű festiválra. Tudni illik , hogy 3 ezer jegy kelt el rá 3 óra alatt.. nemzetközi fest, euróba minden feléről jönnek ide emberkék. Hát gyerekek... mi ingyen bejutottunk. Egész hajnalban tombolás volt, jókedv, sok sok , iszonyat sok ember, az alkohol sem maradt ki, a zenék, és a dekor eszméletlen jók voltak ! Persze ittasan senki sem akar haza autókázni, ott aludtunk... Volt mi volt, másnap reggel olyan másnapos fejet alkottunk, amilyet még senki XD Imádtam! :D Az emberek is kedvesek voltak , tanultam táncolni, még az érzéseimhez is közelebb kerültem :)
A nyáron aztán voltam még egy fesztiválon, az kevésbbé volt jó.Illetve hát ennek a fesztnek a második napján rock zene ment, na az odaadós volt, meg ott szintén Vele voltam, másnap pedig R. is jött.
Voltunk rengeteget horgászni, ami azért valljuk be, egyedül unalmasnak hangzik, de velük , meg a szomszédaimmal--- Annyi mókát ad, hogy eszméletlen! :) Illetve nagyon érdekes is ;) Több mindent mondd el,mint az ember azt hinné.
Najó..hát voltak még bulik, rengeteg sok buli, filmnézések, éjjel közepén a nagy hidegben vizes vödörrel való rohangálások, egymás nyakába borítottuk ;) Egy igazi kis csapat alakult itt ki.
Sajnos ahogy jön a tél, sokminden elszáll. Maradnak a klubban való bulik, partik, amikor már csak a szomszédhoz tudsz beülni beszélgetni, mert annyira hideg van. 

Ezért utálom a telet =( Az ember semmit sem tud csinálni, hideg van, csak lestresszelődik, melegen kell öltözni egy kiló ruhával... jajj! Könyörgöm, nekem nem ez való :P
Nyár mindenek felett, örökké. És ez tény... a család is családiasabb tud lenni :)

Nos. Itt most egy kicsit meséltem a nyaramról... sajnos most sietnem kell, lent várnak a többiek, a szokásos kis esti traccstalálka :P
De azt hiszem lassacskán visszatérek ehhez a bloghoz, hogy néha néha a jó, vagy akár rossz élményeimet ide levetíthessem :)
Olvasni persze nem kötelező, sosem volt az... véleményt is lehet írni, a kritikákat még mindig fogadom, meg a pofám is ugyan olyan nagy...xD
Na akkor, mára ennyi :)

Tschüss! :D