Helló nagyvilág- Avagy hosszú idő után ismét itt...

Nem tudom pontosan, mi vezetett arra, h újra írjak. Valamelyik nap eszembejutott "Hisshino no Fuuten". Kiírtam státuszként, majd megfordult a fejemben: " Vajon mit ad ki a Google, ha egy német rákeres, h mi lehet a jelentése?...". Beírtam hát, s az első amit kidobott, az én kis zúgom, a blogom volt....

Néztem nagy szemekkel, "jéééé..... hiszen én írtam blogot, nekem van blogom..!" Beleolvastam, mondjuk kereken 2 évvel ezelőttre. Figyelmeztettem magam, h ne essek ugyan abba a csapdába, mint annó tettem. A blogomban említett (W), exbarátommal voltam együtt 15 hónapon át. Ezallatt elzártam (M)-t magamtól, h ne készüljek ki idegileg.

Közben minden megváltozott. Egy nagyon szeretett személy eltávozott tőlünk idén májusban. Fiatal Volt, 19. Élete fénykorát élte, épp hogy végre helyre rázkódott , s boldog lehetett volna. Ő Volt a Volt párom kuzinja. Ki gondolná, nem de? Gondoljatok csak bele. 19 évesen elkapni egy vírust, ami 4 napon belül meggyilkol. Semmi esélyed, hiába küzködsz. A vírusnak van A, B, és C változata. a B ellen nincs semmilyen gyógymód, és te pont azt kapod el. Sors? Karma? Nem tudom, de biztos, hogy az élet fintora. Rengeteg, de tényleg rengeteg embert szíven ütött. Én magam Sem tudtam mit kezdeni a szituációval, konkrétan hazavágott a tudat. Holott? Holott Fred apum halála óta szinte semmilyen esemény nem rázott meg.

Ugyan ezekben a napokban szakítottuk (W)-val is. Kegyetlen Volt. Borzasztó, hogy mennyire sajnáltam, mert pontosan tudtam h mit él át. De gyerekek, annyi veszekedés Volt, annyira ellaposodott minden. Hiűba szóltam neki, h muszáj valamin változtatni. Mindig csak a játékok, a gép, a TV, pénz sehol, de még csak sétálni Sem. semmi. Ezzel egy idő után, a temérdek veszekedéssel az élen odáig jutottam, h nem bírom tovább. Borzasztó dolgok történtek, az ember az életével játszik. Szerettem, aranyos Volt, kedves, de naív, és gyerekes. Nekem pedig olyas valakire van szükségem, aki meg tudja állni a helyét, akire mindíg számíthatok, szeret, aki megérdemel, akit én is megérdemlek. Egyszerűen nem így Volt megírva.

Nagyon sokat sírtam miatta, mert nem tudtam hogy zárjam le. Sajnos nem én vagyok az az ember, aki olyan könnyen közli a rossz híreket másokkal, pláne ha az komoly érzéseket válthat ki.

Ebben legjobb barátnőm próbált oly módon segíteni, hogy konkrétan totál hülyének nézett, átvert. Akkorát csalódtam benne, amekkorát még soha. Az emberek jönnek, mennek. Mindegy, h kinek mennyit segítek. Hogy akármi van, rám számíthatnak és ez a szó szószoros értelmében! Kell valami? adok! Ha nincs? megszerzem. Valakivel beszélgetnie kell, mert úgy érzi, megbolondul? Készen állok akár 2 órás telefonbeszélgetésre is, akár az éjszaka közepén is, akkor is, ha suli van másnap. Mindegy h mi Volt.... annyira fáj basszameg, h így átvertél! Azon emberek közé tartoztál b+, akik olyan helyet foglaltak a szívemben, amit nagyon keveseknek sikerült elérniük! Te meg eldobtad valakiért, akit alig egy éve ismersz, és sosem lesz olyan kapcsolatod vele, mint velem Volt. Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom, de a múlton rágódni hiba, én pedig neheztelek. Akárhányszor eszembejut, elkap a dühroham és ez rohadtul éget. Sajnálom. De nem én döntöttem így.

Valami másról..... ugyan ezekben az időszakokban megállás nélkül vizsgáztam. Az utolsó írásbelit szerintem totál elcsesztem, de sebaj. Nincs az az isten , h ne történjen velem valami csoda. 
De gyerekek, ami ebben az elmúlt pár hétben történt, olyan komoly szinten kikészített h konkrétan az idegösszeomlás szélén álltam. nem is tudnám leírni az egészet, meg erőm Sem lenne.

Aztán most bele esek ugyan abba a hibába, mint nem olyan régen. Félek. Félek, hogy ismét elveszítek valakit, aki mindig is fontos Volt nekem. Nem írok nevet, Sem semmit. Azt hittem, örökké magamnál tarthatom, de talán mégsem. Hiába figyelmeztettem magam , h ne tedd újra. Talán karmikus? Minden olyan jónak tűnik. Túl jónak, aztán majd pofára esek- vagy- boldog Leszek.

Egy biztos. Ha elveszítem őt is, nem tudom mit csinálok. Biztos vagyok benne, hogy nagy hülyeséget csinálnék. Az életem nagy része csak arról szól, h valakit elveszítek. Mindenféle értelembe véve. Barátok, szerelem, család. Tényleg olyan nehéz boldognak lenni? Ennyire nagy baj lenne, hogy az ember nyugalmat szeretne?

Csak normálisan élni, mint "mindenki más". Talán nem is létezik olyan, hogy boldogság. Talán nincs is olyan, hogy "örökké, míg a halál el nem választ..."

Talán nincs is semmi.

De talán mégis. Talán nemsokára boldog Leszek, szerelmes, igazán, talán nemsokára minden más lesz! Talán nem leszenk többé problémáim, talán élhetem az életem, mint "mindenki más"! Talán létezik a Boldogság. ˘˘

Najó. Nem elmélkedem itt tovább, csak kikészítek vele mindenkit xD.... de jól esett hosszú idő után ismét egy két gondolatot megosztani......

Azért mégiscsak: "Legyetek mindannyian boldogok, és éljetek úgy, h soha ne bánjátok meg!!!!! "