Senki a semmiben, Hisshino no fuuten
Őrült elme
Olyan pontra jutottam, hogy nem tudom mit érzek. nem tudom kikben bízhatok, nem tudom, mikor támadnak hátba legközelebb ,csak azt, h bármelyik pillanatban. Olyan totális zavart sikerült M-nek előidéznie bennem ezalatt a ....1, 2, 3..5! Hónap alatt, hogy jobban félek, mint valaha. Nem szoktam régen sem megbízni, senkiben. 2x tettem meg igazán ebben az elmúlt 2 évben, és JÓL RÁBASZTAM! Hát ennyi? Miért tudtam, hogy nem kellene szerelmesnek lennem?
Azért, mert rólam van szó, és abból nem sülhet ki semmi jó.
Hol tartok most? Ott, hogy az elején minden rendben volt. Szeretett, hülyéskedtünk, elvoltunk... aztán ahogy ment az idő, folyamatosan leközölte hogy ő nem kész erre a kapcsolatra. Oké, persze hogy mindig kiakadtam, mi mást tehettem volna?! Csak tudnám, hogy miért mindig akkor közeledett, amikor közölte hogy nem akar semmit. és szerinte ez ÍGY egy barátság. Lófaszt. Szép lassan bunkó lett, más lánnyal ment amerre látott... Jah. Hogy felejthetném? Már nem is érdekel , ha mással lóg ( hazudni is nehéz ám, de jobb elhitetni magammal) csak egyszerűen a tudat, hogy valaki így semmibe vesz. Oké lenne ha egyszerűen csak úgy, de vegyük már mellé, hogy amint C ide költözött, ő ment hozzá, engem meg kihagytak mindenből. Egyszerűen leszartok! Miért is ne... régen éreztem, hogy értéktelen vagyok. jelenleg nem, csak nem tudom hova tenni. Mit érez Ő ? Eszébe jutok? Gondol néha arra, mekkora kihasználást érzek miatta? Felfogja -e egyáltalán, hogy egyszerűen eldobott, mint egy megunt játékbabát? Vagy csak le se szarja a dolgot?
És én? Persze, hogy napi szinten eszembe jut, hogy kihasznált, játszott, jól érezte magát, tovább lépett. Pofátlanság...nem is értem, mire jó az ilyen. Baszdmeg, ha nem akarsz semmit, ne közeledj, ilyen egyszerű..... Én ha nem akarok valakitől semmit, egyszerűen vissza se írok , nem hogy elhívom minden felé jól érezni magunkat.
Azt mondom, hogy ez valami elsietett dolog volt. A szitu úgy néz ki, hogy egy 'x' dolog után megbeszéltük, ez a kapcsolat túl korai lenne, ismerjük egymást meg előbb. Akkor még persze én sem éreztem úgy nagyon semmi komolyat, hisz alig pár hete kezdtem anno kijárkálni az emberek közé.
A 'Terv' úgy volt, várunk, aztán majdcsak együtt leszünk. Aha, és ami lett belőle az az, hogy én miatta csak még jobban belé szerettem, fokozatosan, ő meg távolodott.
Azt gondolom, h csak kíváncsi lehetett a legelején... tudjátok, elsőre minden érdekes! majd megunod, és mint egy idióta kisgyerek , eldobod, mert találtál valami újat.
Köszönöm is neked, kedves M-t hogy ilyen állapotra rángattál, mert ilyen komolyan még senkinek sem sikerült. Őszintén mondom, hogy légy büszke magadra, és örülj, hogy erőm sincs bemosni egy nagyot :) Majd eljutok arra a pontra, ahol úgy látom te sem érsz többet a többi embernél. A gond az, hogy még mindig csak a belső értékeidet látom, és tudom előre helyezni..
Majd lesz másképp...
Ebből kifolyólag szarul vagyok, depressziós minden nap, két út között kóválygok; vagy őt várom, hátha, vagy valaki mást egyszer majd, akinek többet jelenthetek.
Szar, hogy eddig mindenki ilyen egyszerűen eldobott magától, vagy kicsinált idegileg XD Kurvajó érzés, és még jobb, hogy akiket sok idő után először barátaimnak mondhatok, megint elveszítem őket... nem tudom már hova tenni, hogy miért ér ennyi faszság. Az egyik otthagy egy másikért, a másik kicsinálja az idegrendszeremet, a harmadik kihasznál és jót játszik velem. Leszbikus legyek, vagy mivan bazdmeg?! Viccnek is rossz. Elmegyek Apácának azt jólvan. Pff.
Kiábrándítanak az emberek. Nem tom, ha valakit én is kiábrándítottam, jelezze felém, bár kötve hiszem hogy bármit is csináltam volna.
Könnyű lenne egy téglára írni amit érzek, majd pofán dobni vele téged, hogy érezd mennyire súlyosak a tetteid :)
Feszült vagyok^^ Lehet, nem a legjobb időpont blog írásra XD
Jobb ha megyek... másokra is gondolok...de tudjátok mit? Akit szeretek, mindig távol van. és nem igaz, hogy a távolság összehozza az embereket... Akit tudnék is szeretni, és viszont szeretne - sincs a közelemben. Gratulálok istenkém, hogy ilyen faszán alakítgatod az életem (Y). Remélem jókat röhögsz xĐ Én kínomba már azt teszem.Ch.
Na... kellemes Karácsony másnapját emberkék :D
Tschüss!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése