HALLO!
Wenn alles mehr als wie scheiß, aber trotzdem wunderbar!
Hülye egy cím, tudom jól. Fordítsam? ha minden több mint szar, mégis csodálatos. Mit is értek ez alatt? Hehe, ez egy érdekes dolog. Megint ezer éve nem írtam (pár hete..xĐ ) , és annak is oka van, hogy most írni tudok ; KARÁCSONY
Nem tudom eldönteni, hogy írjak e egy kilométer hosszú bejegyzést, vagy netán többet, hogy ne legyen lyan zavaros, mert sok minden történt - természetesen.De ha már a karácsonyt leírtam, elmondom hogyan zajlott, illetve inkább csak körbeírom. Hihi.
Szóval tudni kell, hogy általában gyűlölöm a sajt karácsonyomat. nem részletezem, de sosem , egyszer sem volt olyan, aminek én örültem volna ezen a 2-3 napon. Inkább mások örömeinek örültem, pl. testvéreim ahogy viháncolnak, mikor bontogatják a csomagokat ( amiket én jó anyámmal órákon át csomagoltam, ilyenkor 3 másodpercet jelent nekik szétszedni XD )... A Fa már állt pár napja, a csomagokat kitettük. Anyám nem mondta meg mit kapok, ami KISSÉ aggasztott, hiszen sose találta el minek örülnék, vagy volt, hogy semmi ötlete sem maradt rám. Mindösszesen annyit mondott, hogy a többiek 4-5-6 ajándékot kapnak, én kettőt ( Az egyiket tudtam, egy 2 méteres matzi Plüss, amit én akartam :$ ) , de másiktól féltem, h az vajon mi a fene lesz. Öcsém segített őrt állni amíg a csomagokkal szenvedtünk, majd kitettük mindet a fa alá. Néztem az ajándékokon lévő neveket... mindegyik majdnem 4-5 x szerepelt, vagyis egy egy név. Én láttam a Matzim, meg egy csomagot amin a nevem van. Tipikus SEGÍTSÉG MERT FOGALMAM NINCS MI LEHET BENNE ÉS AZONNAL KIAKAROM BONTANI! XD Öcsém megemelte, közölte h valami nagyon nehéz, mert húzza le a súly a kezét. Höhö. Mondom ; "Biztos öntött vas' XD...
Valamikor hajnali 1:45 -kor felébredtek a gyerekek xD Ezek ŐK. Tépték a dolgokat. Soroljam ki mit kapott ?
Frax: Eszméletlen jó, fullos elektromos gitár, amin beépített dolgok vannak, meg valami Android Tabletet, Jó minőségű mikrofont, és dettó egy matzit mint én xDD Meg még volt egy valami asszem de nem ugrik be.
Fred: Na ez érdekes volt, ő is több mindent kapott, pl valami PS2 videójátékot vagy mi az istent, amit éjjel nappal nyomat, de ami odabasz, az egy full dob- készlet O_O .......
Francoise: Ő is kapott egy androidos tabletet, de az jobb fajta, kamerás is, meg minden féle szerepel benne. kapott Hannah Monthana-s ágyneműt XD (Gyűlölöm.........) egy rakás csecsebecsét, meg nem tom, de volt még valami nagyon jó. Később megemlítem ha eszembejut :$- ja ,igen , kapott még interaktí naplót! :P Az is érdekes, mondani kell neki valami kódot, és csakakkornyitódik ki XD És természetesen alig akarja elfogadni XD " das Passwort ist fasch!" Mondja folyton, akárcsak Vikié XD
Fanni: a Másik Android Tabletes emberünk XD Az is éjjel nappal csak facebook, játék, Youtube, minden anyám tyúkja xDD De ami fontosabb, h kapott egy CSELLÓT ! Nagyon örül neki, és személy szerint én is, hogy folytatja tovább a csellózást, hiszen tehetsége van hozzá! =) no, meg persze ő is kapott egy ilyen naplót, amiben mindenféle izé funkció van, ami nekem magas, meg nem az én vilgom :P :) Ja, meg kapott még ilyen Zombie babát, ez valami új őrület ...xD
Viki: Necces, nem igen ugrik be, de ha jól tudom, szintén kapott PS2 játékot, és nem kell félteni, éjjel nappal azzal lóg xDDD Kapott valami nagyon érdekes tömör baba faházat, tipikusan a nem kínai szar tipust, akkor még valami édes kis kutyát, ilyen interaktívat, amit sétáltatni is tud. Szerintem nagyon Cukkancs :3 És akkor a harmadik emberünk is egyben Viki, aki a Naplót kapta, ezt az interaktív hangraműködőset :P Ja, és ő is kapott Zombie babát XD!
Kevin: GITÁR! A gitár utánpótlás, nagyon örült neki. kapott még ilyen helikoptert, ami kajak felrepül az égbeXD Szívinfarktus kerget tőle, tök jó! meg ő is kapott PS2-ős videójátékot. Am ha hibásan írom, szóljatok rám xD....Ő is kapott még asszem 2 dolgot de vhogy egyáltalán nem jut eszembe T_T
Jeni: Eredetileg ő akart Zombis babát, tehát azt megkapta. kapott valami kicsit extrémebb PS2 videójátékot mint a többiek, kapott interaktív Naplót, ős is kért egy Gitárt ;-) Akkor még valami Philip Póni cvagy mi az isten XD Nem tom miaz, csak visítozott érte . xD Meg ilyesmiket.
Flórián: A drágaságom, kapott egy gyerek dobot, de igazi hangszerboltból tehát tényleg egy jófajta dob, nem egy szar műanyag,és esküszöm látni kéne, hogyan játszik *-* Kapott természetesen PS2 videójátékot, mert miért ne XD Éjjel nappal nyomatja a Máriót, már rá kell szólnom, ez lassan beteges lesz xĐ Juj, meg valami böhömnagy autót, mint játékot, azon is csak lestem XD
Fortuna: Maradjunk annyiban, hogy közel 10 darab valami nagyméretű HELLO KITTY-s cuccot kapott xD Nem fogom felsorolni, rengeteg, és nem fognak eszembe jutni xD Ugye milyen jó a kicsiknek :D
Én meg bontom ki az ajándékom- félve, hát nem valami elektronikai cucc? Nézem a dobozt ; LAPTOP BASZKI!!!!!!! (kérdés felmerült bennem ; vajon használt, túl szép hogy igaz legyen XDDDD) És basszus, nem, vadonat-új , MSI laptop 4 GB (!) Ram, LED panelje van,spórol az árammal, bluetooth, wifi, HDMI,
De amit imádok az a TV minőségű kamerája XD HD Webcam ;-) És sorolhatnám, mestermű, ennél jobb ajándékot nem is kaphattam volna soha :P Asszem csak visítoztam XD Igaz, rá kellett írnom Matz-re, van e telepítő CD-je, mert azt valahogy kihagyták- és ez is szült fura dolgokat, de szerencsére Jeroen megodotta :-) Úgyhogy most filmeket töltök ( Imádom a Filmeket :3 )---->
Szal most gyorsan reklámozok is egyet,
I, Robot - Én, a Robot - Ich, Robot
MINDENKINEK LÁTNIA KELL! legyűrte az első helyezett EQUILIBRIUMOT nálam, pedig az volt az istenített filmem. Most ez, és később teszek is fel épet , vagy talán lejjebb ;-)
Nos, ez volt a karácsonyi dolog. Persze ezen a napon még valahogy elcipeltek a jóöreg szomszédaim TEMPLOMBA XD Rühellem, ki nem állhatom a templomokat, nem vagyok én egy ilyen isten tisztelő álszent majom, aki képmutatás miatt beül fagyoskodni meg unatkozni vmi ijesztő izébe. xD De megtettem ,mert rábeszéltek, és meg mert ez egy Német templom, talán kevésbbé csalódok mint oda haza. Bár az igazi ok az volt, h mentem, hogy ott volt Ő is. Igaz, rég el kellene felejtenem. Kihasznált, jó játék lehettem, de látni akkor is öröm az z-űrben :) És csak hogy ne legyen olyan hamiska kép, mégélveztem is XD a pap alig pofázott 10 percet, énekeltünk, meg színelőadás volt, és az nagyon tetszett is! Meg az Éneklés is. Nem volt rossz. és mikor kijöttünk, mindenki mindenkivel kezet fogott, Kellemes Ünnepeket kívántak , még én is kaptam egy ölelést a nagy Ő bátyjától XD De az mégsem a 'nagy Ő' hehe :D XD Jólvan, befejeztem. Elég nagyot csalódtam benne is, igyekszem elfelejteni :-)
Ez után még
elhívott a haverja a Klubba. Helyi kis klubb-ház, mindenféle van ott, de főleg szép emlékek tőle, így mindig furcsa oda menni... Jero felvitt kocsival, a buli unalmas volt, a C betűs csaj meg csak tette a fejét, hogy szar kedve van így meg úgy, és hogy Ő rá figyeljen. Mindegy is már. Akkor figyeljen rá... Táncoltam, ittam valamit, le nem részegedtem- nyugalom, azért én is észnél vagyok. De olyan kurva szar kedvem lett...
Azt hiszem egyszer szólt hozzám ez idő alatt. Az is mikor kirohantam pisilni xĐ valahogy ő is mindig akkor megy ki, és idegesít is. Aztán visszafele szólt valamit. Végén, mikor az a csaj is lelépett végre (még aznap dolgoznia kell...sajnálom amúgy, tényleg sokat dolgozik) Feladtam, olyan szar kedvem volt. Elhagytam a tőle kapott telefon egy darabját, nem tom hogyan, bosszant is. Inkább az előszoba szerűségbe leültem azt hagytam magam a francba. Ő meg csak odaül, kérdezni akarta mi a baj. Nem mondhatom meg, hisz van itt még sok minden, de legszívesebben beszélnék vele újra, csak hogy minden olyan legyen mint Augusztus elején :')
Végülis eltereltem a témát... fél 4 -ig voltunk, aztán Anna hazakísért. Pedig ott aludtam volna baszd ._. Alig bírtam járni ezmeg ott pattogott, azt hittem agyfaszt kapok tőle >_> Pedig maradt volna Ő is, és eltudtam volna mondani, milyen kevés az az idő amit Ő gondol :'( Hogy aztán majd boldog lehet, nem leszek, és élheti a játékát. Nagyon kár érte...Én tényleg szeretem, és ez az, ami olyan szerelem volt, ami valóságos is... 2x bíztam meg valakikben igazán. Mindkétszer jól rábasztam! Köszönöm is nektek. Ha lehetne, visszafordítanék egy két dolgot...
18 leszek... van még pár napom. ...
Itt az idő, hogy megfontoltabb lépéseket tegyek. nem megy ez így tovább, és elvesztem a bizalmamat az emberek felé. Félek tőlük , lassan. Naja...Hmh.
Szerintem túl sokat írtam, a franc se fogja elolvasni... nem is lényeges XD
Következő bejegyzésem valamivel érdekesebb lesz, mert lelkileg tárok fel ezt azt- persze zártan, nincs sok közötök hozzá xD De Kiírni mégis egyszerűbb, mint már depresszióba esni, nem de? :)
Mutizok egy képet a filmről, amit fentebb említettem, és majd valamikor talán írok is pár sort róla X3

Ő volna a Robot, akit úgy imádok ebből a filmből. Nagyon elgondolkodtató arról,miket is teremtünk mi emberek, és igen, egy nap miért ne tudna egy rendszer önmagáról gondolkozni.... Sosem tudhatjuk,miket teremtünk, én hiszem , hogy ha a technológia odáig fajul, igenis képes lesz magát irányítani a technológia. :-)
ettől függetlenül akarhat jót is, rosszat is. Mindegy. Ez a falat kis Robot pofi, Sunny beásta magát a szívembe rendesen xĐ x3 Nagyon megszerettem, és tényleg érdemes elgondolkodni rajta. az embert csakis az emberektől kell megvédeni, sose feledjétek. :)
Nos, akkor még mindenkinek kellemes estét, utólagos Ünnepeket, meg ilyesmiket ;)
hehe :)